Az 1952-ben nyílt Dunaújvárosi Vidám Park 1993. február elsején zárta be kapuit. Ma pedig gazzal benőtt állatsimogató, széttört ablaküvegek, magányos dodzsem csontvázai, rozsdás, korhadó játékok vannak a helyén.
A ’60-as ’70-es években élte a vidámpark az aranykorát. Ha hétköznap nem is, de vasárnaponként szinte már hagyománynak számított a családoknak itt a hétvégén kikapcsolódni, a gyerekeket ”szabadon engedni”, kiélvezni a szocialista fiatalságot. Hétvégenként két darab dupla kocsis, nyitott kisbusz járta a várost, ami városrészenként megállt és fel lehetett rá szállni. Végállomása természetesen a vidámpark volt.
A Vidámpark játékai
Amikor a Dunaújvárosi Vidám Park területére beléptünk, találkoztunk egy rakétás és biciklis körhintával, valamint egy elektromos kisautópályával, amely most már csak betonalapokként emlékeztet régi önmagára. Nem messze tőlük állt a hajóhintás attrakció, amelyteljesen körbe lehetett fordulni.
Az 1960-as években egy Liszunov LI-2T típusú repülőgépet is kiállítottak a Ságvári-kilátónál, amelyet 1966-ban a vidámparkba szállítottak selejtezés után. Sajnos ismeretlen okból a gép szárnyai tűzbe borultak. Később a szegedi vidámparkban is megfordult, majd a 2000-es évek elején Budaörsre vitték restaurálás céljából, de éveken keresztül elhagyatva állt, és végül darabokra szedték.
Muki, a növényekkel benőtt kisvonat saját pályáját húzta a park területén. A fénykorában a felnőttek között kialakult nagy versengés arról szólt, hogy ki tudja felültetni a saját gyermekét Muki hátára, mivel olyan népszerű volt a fiatalok körében. Jelenleg Muki néhány tíz méteres sínen áll, két padokkal felszerelt kocsival a hátán.
A lovas körhintát borongós hangulat lengi körül az épületben. Néhány elem, például a hintók, még fennmaradtak, de a lovakat már régóta elszállították.
Az épület előtt az 1960-as években egy szürke rakéta is ki volt állítva a parkban, amibe sok fiatal belebújt, hogy megtapasztalja azt az élményt, amit Gagarin is átélt az űrben.
A volt elvarázsolt kastély ma inkább kíséretkastéllyá vált, mintsem elvarázsolt helyszínné. Ha lefelé haladunk egy hosszú lépcsősoron, akkor a fák sűrűjében találjuk magunkat.
Azokat az elemeket, amelyeket nem a vandálok pusztítottak el, most a természet kezdi szép lassan visszafoglalni. A vidámpark, amely már két évtizede üresen áll, az rozsda rágja, vagy a romlás emészti.
A jelenben
A vidámpark fenntartásához minden évben jelentős városi támogatásra volt szükség, különben régóta csődbe ment volna. Az előírások szerint a belépő és az egységjegy árának olyannak kellett lennie, hogy az átlagos munkás család is megengedhette volna magának, így a vidámpark folyamatos veszteséget termelt az alacsony bevételek miatt, és szinte sosem tudott nyereséges lenni.
Áprilistól egészen szeptemberig igazi Kánaánnak számított a vidámpark az ifjúság körében. Talán kicsit túlzás, de szinte kiürült az egész város, mert május elsején mindenki a vidámparkban volt. Ünnepi felvonulás után a ”vidi” jelentette a fő célpontot a sztálinvárosi ifjúság számára, ekkor tízezernél is több volt a látogatók száma.
A Dunaújvárosi Vidám Park 1952. május elsején nyitotta meg kapuit, de sajnos 1993. február elsején örökre bezárta azokat. A parkot 2013 októberében bontották le, és minden objektumot eltávolítottak, beleértve a kisvonatot, Mukit is, amit restaurálás céljából szállítottak el.