Oroszország északi partja hatalmas terület, amely több ezer kilométer hosszú, és nagy része a sarkkörön túl fekszik. Téli időszakban a nap nem emelkedik a horizont fölé, és a sötétség uralkodik, a napok egymást követik. Az északkeleti átjáró területe, amelynek egy része csak két hónapig szabad a folyamatos jég borításától.
Az északkeleti átjáró stratégiai jelentősége a 60-as években nőtt meg, amikor a Szovjetunió, amely akkoriban zárt és elszigetelt volt a világtól, fontosnak tartotta annak feltárását. A jégtörők megépítése lehetővé tette a hajózást, de a navigáció továbbra is komoly problémát jelentett. Ennek megoldása érdekében a Kommunista Párt az 1970-es években úgy döntött, hogy egy világítótorony-láncot kell kiépíteni a part mentén.
Ezen szovjet nukleáris világítótornyoknak önállóan kellett működniük, mivel távol helyezkedtek el a lakott területektől, több száz kilométeres távolságban. Az építés során az RTG reaktorokat használták, amelyeket speciálisan a célra terveztek és rendelkezésre álltak ebben az időszakban.
Az RTG-k kifejlesztése
Az RTG-k fűtőanyagaként stroncium-90 (90Sr) izotópot alkalmaztak. Ez a radioaktív béta-sugárzó izotóp 29,1 év felezési idővel rendelkezik. A bomlás során ittrium-90 (90Y) keletkezik, és a bomlási energia 0,546 MeV. Az RTG-k villamos teljesítménye a telepített technikától függően 10 és 180 Watt között változott. Az RTG-k üzemideje 10 év volt tervezve. Gyakorlatilag két technológiai egységből állnak az RTG-k: az RHS (Radionuclide Heat Source) nukleáris hőforrásból és a hőt villamos energiává átalakító technológiai modulból.
A stroncium-90 fűtőanyagot (RHS-90) szigorúan hermetikusan lezárt kapszulában helyezték el, amelyet argon gázzal töltöttek fel. Az RTG-k burkolata rozsdamentes acélból, alumíniumból és ólomból készült, hogy ellenálljon a fizikai hatásoknak, és a sugárzási szint ne haladja meg az egység burkolatánál a 2 mSv/h-t egy méter távolságban.
A gyártáskor az RHS-90 egységek radioaktív aktivitása 35 és 510 kCi között változott. A védőburkolat nélküli RHS-90 egységek gamma-sugárzása fél méter távolságra 4-8 Sv/h, egy méter távolságra pedig 1-2 Sv/h sugárdózis szintet érhet el. Az RHS-90-ek radioaktív aktivitása nagyjából 900 év alatt csökken olyan szintre, amely biztonságos a radioaktivitás tekintetében.
Az RTG-k telepítése
Az RTG-k tömegtermelését a Szovjetunióban a „Baltiyets” végzett, Narva városban, ami mára Észtországhoz tartozik. Az „Balti EFS” útódszervezetétől nincsenek információk arról, hogy hány RTG-t gyártottak és hová telepítették őket. A termelt villamos energiát az útvonalon lévő akkumulátor-telepekben tárolták. Nagyjából ezer ilyen nukleáris áramfejlesztő volt telepítve a gyorsan kiépített világítótorony-láncba, valamint a tornyokhoz tartozó jelzőbójákhoz.
Ezek a tornyok, előrelátni a korukat, egyfajta robot-világítótoronyként működtek, amelyek automatikusan kapcsolták be a világítást a sötétségben, és válaszoltak a hajók rádiójelzéseire.
A Szovjetunió összeomlása után a rendszer még egy ideig működött, majd a karbantartás hiánya miatt leállt, és elfelejtették.
A Szovjetunió öröksége
Oroszországban az RTG-k felügyeleti jogait az Orosz Védelmi Minisztérium, a Közlekedési Minisztérium és a Szövetségi Hidrometeorológiai Szolgálat osztozott meg a Szovjetuniótól örökölt RTG-k felett. Az orosz nukleáris felügyeleti szervek (GAN, FSAN Federal Service of Nuclear Oversight: Szövetségi Nuleáris Felügyeleti Szolgálat, 2004-től olvadt bele a Rosztyehnadzorba (Szövetségi Környezeti, Műszaki és Nukleáris Felügyeleti Szolgálat), teljes ellenőrzési jogot csak a Közlekedési Minisztérium berendezéseinek műszaki állapotára szereztek. A többi szervezetnél az RTG-k katonai felhasználása miatt az ellenőrzési jogok csak elvileg voltak jelen.